KEZDD EL MOST!

MIT NYERSZ HA BELEVÁGSZ A KEZDŐ KURZUSBA VELÜNK?

CSAK A RAMPAGE

MIÉRT VELÜNK?

MAGAS SZAKMAI STANDARDOK, PROFESSZIONALITÁS

Nálunk nem random wodozgatások vannak, nem valljuk az „az a lényeg, hogy elfáradjunk” filozófiát. Nagy hangsúlyt fektetünk a professzionális edzéstervezésre. 6 hetes ciklusokban dolgozunk, fokozatosan fejlesztjük az erő-állóképességünket ezzel biztosítjuk a fejlődést és minimalizáljuk a sérülések esélyét is. Kezdő kurzusaink is 3 hónapos, alapoktól építkező, jól megtervezett programok.

FOLYAMATOS EGYÉNI KIHÍVÁSOK

Az edzések során alkalmazkodunk a különböző képességekhez és egyéni szintekhez. Tehát akár kezdőként, akár haladóként veszel részt az edzéseken, mindig találsz olyan rád igazított gyakorlatokat, amik kihívást jelentenek, de mégis teljesíthetőek számodra.

ERŐS, TÁMOGATÓ KÖZÖSSÉG

A legnagyobb büszkeségünk az a remek csapat, az a közösség, amit együtt felépítettünk. Ez a szellem benne van minden összenézésben, amikor azt érzed, hogy itt a vége, nem bírod tovább, de elkapod a csapattársad „csak azért is megcsináljuk” pillantását és mintha új erőre kapnál csak letolod még azt az 15 wallballt vagy amikor kemény a wod, lemaradsz és a többiek egy emberként üvöltve buzdítanak, hogy bírod még azt az utolsó 10 kalóriát airbike-on, benne van minden izzadt, magnéziás pacsiban az edzés végén. A közösség ereje elképesztő dolgokra képes, általa saját magadat is le tudod győzni minden edzésen.

VÉLEMÉNYEK

KORÁBBI KEZDŐK TAPASZTALATAI

Q&A

leggyakrabban felmerülő kérdések

Naná! Teljesen az alapoktól indulva tanuljuk meg a gyakorlatok helyes technikai kivitelezését, például a guggolást, elemelést stb. Az edzések intenzitásást is szépen fokozatosan emeljük, így tényleg nem szükséges sportmúlt ahhoz, hogy belevágj a kurzusba.

Semmilyen extra felszerelés nem szükséges. csak a szokásos kényelmes sportöltözet, megfelelő cipő.

A környezettudatosság jegyében palackos vizeket nem árúsítunk, de a bérlet árában benne van a korlátlan, prémium minőségű szűrt víz fogyasztás, amihez csak egy kulacsra lesz szükséges, amit újratölthetsz.

Az edzésen meg fogsz izzadni, ezért egy törülközőt mindenképpen hozz magaddal.

Ami még feltétlen kell: nyitottság, jókedv, de ha véletlenül rossz napod van, az se baj, húz majd a csapat!

Egy-egy turnus 4 hét, 8 alkalom. A teljes kezdő tematika 3×8 alkalom, azaz 3 hónap. Minden kedden és csütörtökön este 19:15-kor találkozunk.

Semmi gond, előfordulhat, hogy az edzés időpontjában közbejön valami. A kimaradt óra anyagát egy másik alkalommal tudod elsajátítani. Ha több alkalommal is hiányoztál (3-4), általában a kurzus újraelvégzését szoktuk javasolni.

Egy turnus, azaz 8 alkalom ára 28 000 Ft. A 3 hónapos, teljes kurzus összesen 84 000 Ft.  A helyszínen készpénzzel vagy azonali átutalással tudsz fizetni.

Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy minden sportolónk a számára legbiztonságosabb és leghatékonyabb módon fejlődjön. Ennek érdekében 2025-től kezdődően a kezdő kurzusainkra való jelentkezés közvetlenül nem lehetséges, hanem minden új érdeklődő számára egy előzetes állapotfelmérés és egy egészségügyi nyilatkozat kitöltése válik kötelezővé. A lenti form kitöltsével tudsz bejelentkezni.

MOST VAGY SOHA!

JELENTKEZÉS KEZDŐ KURZUSRA

Kezdő kurzus jelentkezés

A HELYEK GYORSAN BETELNEK!

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ

nap
óra
perc
másodperc